X - Mirrors (2002)

A muzsikát afféle prog hatásokkal is kacérkodó, dallamos (hard) rocknak nevezném; de nem is a meghatározás itt a lényeg, hanem az a tény, hogy Feri tényleg klassz dalokat, klassz muzsikát ír. Hosszú játékideje és nem igazán lehengerlő megszólalása ellenére is izgalmasak a nóták, ízléses a hangszeres játék, kiérleltek a dallammenetek és a komplexebb hangszeres megoldások is a helyükön vannak. Igazából innen már csak egy jó énekes hiányzik, ugyanis a muzika szinte kiabál a jóféle énekdallamok után. Feri helyében én mindenképpen megpróbálnék még egy esélyt adni ezeknek a daloknak úgy, hogy kerítenék egy hús-vér dobost és egy jótorkú vokalistát is és igazi stúdiókörülmények között ismételten rögzíteném az anyagot. A címadó Mirrors, a kalandozós Dreaming With Ants vagy a hangulatos, szép Garden of the White Trees igazán érdemesek volnának a figyelemre. Ízléses, kellemes, igényes muzsikát tartalmaz a Mirrors, amit a végén a klasszikus Rush opusz, a Xanadu instrumentális újraértelmezése zár le. Ez is nagyon jól sikerült egyébként: a számítógép ugyan Neil Peart zseniális dobtémáit nem úgy adja vissza ahogy kellene, de Feri gitárjátéka például döbbenetesen valósághű, Lifeson mester cseppet sem egyszerű dallamai és egyedi kis frazírjai az eredetihez meglepően hasonlóan köszönnek vissza. Az énekdallamokat itt gitár- és billentyűharmóniák pótolják: érdekes megoldás ez, de igazából mégsem marad az emberben hiányérzet.

Egy szó, mint száz: a srác bizony tehetséges és fantáziadús muzsikus, jó dalokkal és határozott elképzelésekkel. Akár a Station X tagjaként, akár máshogy, de szerintem még biztosan hallunk majd róla!